AMSTAFF-rol
 
Egyebek
 
***AMSTAFF***
 
Vagyunk vagyunk...
Indulás: 2005-01-21
 
VEGAS
Tartalom
 
Am staffordshire bull terrier
Am staffordshire bull terrier : A Staffordshire Bull Terrier fajtatörténete

A Staffordshire Bull Terrier fajtatörténete

  2005.09.16. 09:30


A fajta története 1930 körül kezdődött. Ekkor ismerték el különálló fajként. 1987-ben Angliában már olyan közkedvelt lett, hogy a kilencedik helyen állt a legjobb fajták között. A terrierek közül pedig az első helyen szerepelt.

Ki gondolná, hogy ennek a jámbor fajtának az őseit egymással verekedtették? Ha napjainkban gonosz módon és erőszakkal újra kiképeznék hasonló célokra, valószínűleg sikerülne is.  Pedig normális esetben ez a fajta az egyik legszelídebb és legbarátságosabb ebek egyike.

Egy ősi harchoz tartozott az úgynevezett „bullbaiting”. Ez azt jelentette, hogy a bika legérzékenyebb pontját, ami az orra alatt van, elkapta, és bármi történhetett, nem engedhette el. Ez rendkívül veszélyes feladat volt, ugyanis a kezdő, képzetlen kutyák sokszor a bika egyetlen döfésétől elpusztultak.

Más harcokra is használták a fajtát, például: patkányok fogására. Egy Stafford név szerint „Billy”, 1823. április 22-én, 5 perc és 30 másodperc alatt 100 patkányt ölt meg. Ez világrekord volt! Billy 3 és fél másodpercenként ölt meg egy kifejlett patkányt. Nem volt könnyű dolga, mert egy felnőtt patkány gyors, rendkívül veszélyes és vad ellenfél. Billyt később több fajtába is bekeverték. Így például megtalálható a foxterrier, bull terrier, Staffordshire bull terrier és a Jack Russel terrier mai egyedeinek elődjeként. Billy apja a legjobb angol bulldog vérvonalból, anyja, pedig terrier és bulldog keresztezéséből született.

Ezek a kevert egyedek a terrier vér miatt rendkívül intelligensek, ravaszak és gyorsak volta. A pontos keverési mennyiség a tenyésztésben titok volt. Az viszont biztos, hogy a patkányölő változatokban sokkal több terrier vér volt, mint a kutyaviadaloknál alkalmazott ebeknél. De – mint későbbi leírásokból kiderült – feltehetőleg 1/3 bulldog és 2/3 terrier volt az arány. Ezek az egyedek rendkívüli hasonlóságot mutatnak a mai Staffordshire Bull Terrierrel.

„Rose” egy gyönyörű egyed volt akkoriban. 1937-ben készült róla egy olajfestmény, amelyen pontosan látható a mi fajtánk hasonlósága. Ez a szuka a standardnak annyira megfelelő fejet viselt, hogy később könyv is jelent meg címként az ő nevével. Rose a híres patkányölő Billy unokája volt.

Joseph Dunn 1910 – 1934-ig 10 különböző Stafford generációt tenyésztett ki. Ugyan még nem volt igazi törzskönyv a kutyákhoz, de már valódi öröklődő Staffordok voltak.

1935. május 25-én Joseph barátja Joe Mallen, ki szintén már negyven éve ezt a fajtát tenyésztette, az ő általa menedzselt Old Cross Guns kocsmában megrendezte az első Staffordshire Bull Terrier találkozót. Egyidejűleg megalapították a klubot is.

Többek között ott volt Mr. Alf Garret, kinek családja több, mint 80 éve ennek a fajtának a tenyésztésével foglalkozott. Az első klubelnök Jack Barnard lett, a híres „Paddock” kennel tulajdonosa.

Az újonnan alakult klub első speciális kiállítása Cradley Heathben volt. Hatvan kutyát mutattak be a bírónak.

A Staffordshire Bull Terrier Klubot Joseph Dunn alapította. A legjobb kanja, CH. Gentleman Jim a mai összes Stafford őse között megtalálható.

Gerald Dudly több, mint 25 éven keresztül első osztályú kutyákat mutatott be a kiállításokon. Egyszer 7 kifejlett championja volt saját tenyészetében. A kutyái nem csak jó anatómiával rendelkeztek, hanem erre a fajtára jellemző ősi karakterüket is megtartották.

John F. Gordon, a „Bandit’s” kennel tulajdonosa, ki kezdettől fogva együtt volt a többiekkel, a legjobb tenyésztők közé tartozott. Sok könyvet írt erről a fajtáról.

Jack Barnard, mint első elnöke a klubnak, megírta a fajta első standardját. 1939.május 4-én megszületett ebben a fajtában az első két champion. CH Gentleman Jim és a szukák közül pedig CH. Lady Eve.

1937 -ben Londonban is megalakult az első Stafford klub. „Southern Couties Staffordshire Bull Terrier Society” nevet kapta. A klub első elnöke a híres Tom Walls lett. Ma már 15 klub van Angliában, és közösen együttműködik mindenki a fajta érdekében.

 

A fajtastandardok interpretációja

Mindenki úgy interpretálja a fajtastandardokat, ahogy ő látja. A Kennel Club csak annyit tesz, hogy mindent betartat, és a leíráshoz igazíttat. Sosem fogsz olyat találni, amely minden pontban megfelel a standard előírásoknak.

Egyes fanatikusok, akik az extra kutyatípusokat követik, mindig megpróbálják a fajta fejlődését befolyásolni, főleg a kiállításokon népszerűsítik szélsőséges nézeteiket. Olyan kanokat vezetnek fel a versenyeken és népszerűsítik tenyésztésüket, amelyek anatómiailag helytelenül befolyásolják a fajtát.

A valódi tenyésztő célja mindig az kell, hogy legyen: kiváló Staffordshire Bull Terriereket tenyészteni. Ahogy már az előbb említettem, nincs két tenyésztő, aki a standardokat ugyan azzal a szemmel látná. A másik oldalról kifejezetten fontos, hogy a standardokat ne csak megértsük, hanem azokat alkalmazni is tudjuk, úgy hogy egy kan megtekintésénél és a kutyabírálatoknál ezeket be tudjuk tartani. Fontos, hogy a tenyésztők hozzá értő emberekkel diskuráljanak, akik nyitottak mindenre. Ilyen szakemberekkel kell beszélgetni arról, hogy mi az elvárás, ha az ember egy-két tenyészkutyáját bemutatja. Ennek tudatában a Staffordshire Bull Terrier standardtípusa hamarosan nem csak az ő számukra, hanem mindenki számára világos lesz.

Egy jó Staffordshire Bull Terriernek minden kutyafajta legfontosabb tulajdonságaival rendelkeznie kell. A típus szó egy nagyon tág, sok mindent magába foglaló szó. A staffordoknak mindenekelőtt jó testformával kell rendelkeznie. De ahhoz, hogy az emberek szemében valóban egy minőséget jelezzen, tényleg nagyszerű kutya kell, hogy legyen. Ha egy kutya ezzel rendelkezik, akkor ki tud emelkedni az átlagból, e nélkül a minőségi jelző nélkül azonban feledésbe merülne.

A szem kifejezése nagyon fontos. Ez a kérdő pillantás az arcon nem csoda, hogy a staffordokat laughing dog-nak nevezik. Ez a tulajdonsága mindig hiányozni fog, ha a szem a fejhez hibásan illeszkedik. Ugyan ez érvényes akkor is ha túl kicsi, túl nagy vagy hibás színűek a szemek. Sok évvel ezelőtt egy neves stafford bíró a mondta nekem, hogy a világos szem is rendben van, bár sötét szemekkel a kutya jobban néz ki. Hallottál már ilyen lehetetlenséget? Úgy gondolom ő a staffordokat macskáknak tartja. Egy túl világos szem az egész kinézetet elronthatja, minél sötétebb a szem, annál jobb. Az egyetlen eset, hogy az ember elfogadja a világos Szemet, ha az a kutyával szinkronban van. Még egyszer szeretném leszögezni, hogy nem lehet elfogadni egy világos színű szemet teljesen függetlenül a hártya színétől.


Jól lehet a Staffordshire Bull Terrier az én elképzeléseim szerint egyfajta „zsebkereszteződés”, mégis nagy szerephez jutott. Az eleganciája a korrekt anatómiai felépítéséből, jó, szépen formázott csontjaiból és az izmoknak méretes eloszlásából áll. Ezek eszközölnek ki egy olyan sportos megjelenést, amely a fajta számára olyan fontos. A staffordok testfelépítése teljesen koordinált, az egész test és a testrészek egy szép, természetes mozgást eredményeznek, attól függően, hogy milyen szögből nézzük a kutyát. Minden egyes része, mind a fej, a nyak, a váll, a törzs, a lábak jól illeszkednek, korrektek, ezért öröm mozgásközben látni, nézni a kutyát. Kívánatos egy szabad, erőteljes és fürge mozgás minden feszültség nélkül. A lábak elölről is úgy mozognak, mint hátulról nézve, tehát párhuzamosan, a tolóerő a hátsó lábakban nyilvánvalóan felismerhető.

 

1. TENYÉSZCÉL

A fajtagazda nemesítő ország Anglia, a fajta mai tenyésztési célja: a remek tulajdonságokból kiindulva: agility, fly ball, terápiás kutya, munkakutyázás, vagy csak kedvtelés, show kutyázás. A magyarországi azonos elvek alapján történő szabályozott, ellenőrizhető, a standardhoz legjobban közelítő, egészséges, örökletes betegségektől mentes, fajtatiszta egyedek kulturált tenyésztése.

 

2. TENYÉSZTÉSI SZABÁLYZAT

TENYÉSZTÉS MÓDSZERE:

FAJTATISZTA TENYÉSZTÉS

A „Magyar Staffordshire Bull Terrier Klub" keretein belül a Szabályzatnak megfelelő tenyésztés első és legfontosabb feltétele a Staffordshire Bull Terrier kutyák fajtatiszta tenyésztése Magyarországon, tekintettel megjelenésére és a fajtára jellemző Wesen megőrzésére az FCI által 286. számon lefektetett standard alapján.

Az örökletes hibákat és betegségeket a klub feldolgozza, értékeli, nyilvánosságra hozza és tervszerű tenyésztési munkával leküzdi.

Az örökítés szempontjából egészségesnek akkor nevezünk egy Staffordshire Bull terrier kutyát amennyiben az a standardjegyeit, fajtatípust és fajtatipikus Wesent örökíti, nem örökít azonban ettől eltérő olyan örökletes defektusokat (hiányosságokat, hibákat és betegségeket) melyek utódainak funkcionális egészségét veszélyeztetnék.

A "MEOE Magyar Staffordshire Bull Terrier Klub" Tenyésztési Szabályzata, a MEOE és az FCI nemzetközi tenyésztési szabályai a klub valamennyi tagja számára kötelező érvényű, és egyetlen esetben sem tűr kivételt.

A "MAOE Magyar Staffordshire Bull Terrier Klub" keretein belül a vezetőségnek, és a klub valamennyi tagjának fontos feladata, és egyben kötelessége is, a fajta általános társadalmi megítélésének javításában való aktív részvétel!

3. TENYÉSZTÉSBE VÉTEL SZABÁLYAI

Tartási feltételek:

Csak az Állatvédelmi-, Állattartási Törvény és az ÁNTSZ rendeletek követelményeinek betartásával szabad Staffordshire Bull Terriert tartani és tenyészteni. Tenyészkutyák és kölykök részére megfelelő körülményeket kell biztosítani, ehhez alapvető feltétel a tiszta, a fajtának megfelelő elhelyezés, gondos ápolás, elegendő mozgás biztosítása és emberi odafigyelés, állatorvosi felügyelet. Ha a tartási feltételek nem megfelelőek a tenyésztő a klubból kizárható, így nem tenyészthet addig, míg a hiányosságokat nem pótolja.

A kennelek minimális alap területe 6 m2 kell, hogy legyen.

 

Tenyésztésbe vétel feltételei:

Tenyésztésbe csak olyan Staffordshire Bull terrierek állíthatók, amelyek a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete által kiadott, vagy az FCI által elismert származási lappal rendelkeznek, valamint a Magyar Staffordshire Bull Terrier Klub tagja kell, hogy legyen!

 Az Egyesület a „B” származási lapot nem fogadja el.

Amennyiben az importált Staffordshire Bull Terrier a származási országban nem lett tetoválva, akkor gondoskodni kell chip-pel való megjelöléséről. Az országban átmenetileg tenyésztés, illetve kiállítás céljából tartózkodó kutyákra ez nem vonatkozik, de az azonosíthatóságuk biztosítása kötelező. Import kutyák csak honosított származási lappal szerepelhetnek.

A vemhesen importált szukáknak az ellést követő lehető legközelebbi alkalommal kell megszerezni az utólagos tenyésztési engedélyt. Az alom bejelentése után a származási lapok kiadása addig szünetel. Az alombejelentőhöz csatolni kell az eredeti fedeztetési igazolást, különben a kiskutyák nem vehetők törzskönyvi nyilvántartásba.

Az importált kutyákat, ha nem rendelkeznek külföldi Champion címmel, csak a "Magyar Staffordshire Bull Terrier Klub" által rendezett, illetve jóváhagyott tenyészszemlén szerzett tenyészthető minősítéssel lehet tenyésztésbe állítani.

A 2005. Január 1.-je után született egyedek, már csak és kizárólag a (" Magyar Staffordshire Bull Terrier Klub") által rendezett, illetve jóváhagyott tenyészszemléken megszerzett, tenyészthető igazolással vonhatóak a tenyésztésbe. Egy éves kortól lehet tenyészszemlére vinni a kutyát.

Mivel a Staffordshire Bull Terrier esetében a hazánkban előforduló örökletes betegség jelen pillanatban még nem megállapított, ezért első ízben a csípőizületi Diszplázia szűrést vezetjük be, a tenyészszemlén közreműködő bírók és a tenyésztési bizottság jogosult a tenyésztési engedély elbírálásakor, az egyed érvényes, és hivatalos diszplázia szűrővizsgálati eredményét kikérni (A Klub csak a Diszplázia Bizottság által elfogadott orvosok vizsgálati eredményét fogadja el. További Info: www.fdb.hu ) és annak figyelembe vételével kiadni a látottaknak megfelelő minősítést.

Tenyészthető minősítéshez kötelező a diszplázia szűrés megléte. Az enyhének minősített diszplázia még elfogadott, az ettől eltérő már kizáró ok.

Tenyésztésre javasolthoz az anyaországhoz igazodva a PHPV/HC szem szűrés kötelező, csak így kapható meg a tenyésztésre javasolt minősítés.

Kizáró ok a tenyésztésből: 

A kanoknál tenyésztésből kizáró ok a rejtett heréjűség, illetve a félheréjűség.

Mind kanoknál mind szukáknál kizáró ok a tenyésztésből, ha a kutya nem rendelkezik a fajtára jellemző szabályos ollós harapással, valamint a közepes vagy annál súlyosabb diszplázia megléte, illetve a teljesen felálló vagy lógó (tehén fül) úgyszintén kizáró ok.

 Továbbá nem tenyészthetőek a pigment hiányos, hússzínű orrtükörrel rendelkező egyedek.

Nem tenyészthető az a kan, illetve szuka, amely bármilyen agressziót mutat az emberrel vagy más állattal való kapcsolatba kerülésekor, vagy láthatóan félős természetű. Általános viselkedése idegrendszeri gyengeségre utal.

És a standardban leírt kizáró okok mindegyike! (Standard)

 A tenyésztésbe vétel alsó és tenyésztésben tartás felső korhatára:

Kan kutyát legkorábban 15 hónaposan lehet tenyésztésbe állítani. Ettől a korhatártól eltérni csak a klub elnökségének előzetes engedélyével lehet.

Szuka kutyát legkorábban 18 hónaposan, legkésőbb 7 évesen lehet pároztatni. Ettől az alsó, és felső korhatártól eltérni csak a klub elnökségének előzetes engedélyével lehet.

Két kölykezés közötti idő:

A Staffordshire Bull Terriereknél normális alomszámnak 3-6 kölyök számít.

Egy szukánál egymást követő két naptári évben maximum 2 alom törzskönyvezhető.

Két éven belül két alom születése esetén, ha az össz utódszám elérte a 15-öt, minimálisan 1 év pihenő időt kell biztosítani a szuka számára.

A klub tenyésztési bizottsága bejegyzi a szuka származási lapjára és az állomány nyilvántartásba az ellési dátumot, az alomszámot, az alomhoz tartozó kölykök törzskönyvi számát és a tenyésztési idő lejáratát.

 

Almonként törzskönyvezhető utódok száma:

A fajtánál az átlagos alomszám 3- 6 kölyök, de a rendkívüli alomszám (6-feletti kölyökszám) is odafigyeléssel, gondoskodással felnevelhető, ezért a klub minden egészséges, életképes kiskutyát törzskönyvez, ha a szülők rendelkeznek az előírt törzskönyvezési minősítésekkel. Az állatvédelmi törvény nem engedélyezi az egészségesnek látszó utódok elpusztítását, így ha olyan sokan vannak, hogy a szuka nem képes őket felnevelni, dajka-kutya bevonása, vagy mesterséges felnevelés szükséges.

 

Elsőfokú rokonok közötti pároztatás:

A "Magyar Staffordshire Bull Terrier Klub" elnökségének előzetes engedélye alapján lehetséges, különösen indokolt esetben.

A klub elnökségénél írásban, a pároztatás indoklásával kell engedélyt kérni.

Ilyen pároztatás: apa és leánya, anya és fia, testvérek egymással.

Az elbírálás ideje maximum: 30 nap

 

Fedeztetés feltételei:

  • A fedeztetés előtt a tenyészállatok tulajdonosai kötelesek meggyőződni arról, hogy a tenyésztési szabályzatban rögzített feltételeknek a hozzá párosított egyed megfeleljen (minősítések megléte).

  • Importált fedező kanoknál csak olyan származási lap ismerhető el, amely az Egyesület által kiadott, honosított számmal lett ellátva.

  • Egy szukát egy tüzelési ciklus alatt csak egy kannal lehet pároztatni. Ettől eltérő, illetve vitás esetekben DNS vizsgálatot lehet kérni az apaság megállapítására.

  • Az átmenetileg az országban tartózkodó fedező kanok esetében a származási lapon szereplő törzskönyvi számot kell elfogadni.

 

Alombejelentés:

  • Az alombejelentőt a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületénél lehet beszerezni. Az alombejelentőt a tenyésztőnek kell olvashatóan és hiánytalanul kitöltenie. Egy tenyészeten belül minden született és törzskönyveztetett kiskutya hívónevének eltérőnek kell lennie. A könnyebbség érdekében ajánlatos az egy almon belüli hívóneveknek azonos betűvel kezdődniük ill. több-fajtás tenyésztők esetében megkülönböztetni a különböző fajtákból született egyedeket (Kennel név of STAFFBULL vagy Kennel név of BASENJI). Először a kanokat, azután pedig a szukákat kell felsorolni. A tökéletesen kitöltött alombejelentőhöz csatolni kell a tenyésztő védett kennel név igazolásának, a szuka, és a kan tenyész - engedélyének és származási lapjának mindkét oldali fénymásolatát. Mellékelni kell továbbá, a kiállítási eredmények másolatát is.

  • Az alombejelentőt és a csatolt dokumentumokat legkésőbb a kölykök két hetes koráig ajánlott a Magyar Staffordshire Bull Terrier Klubnál leadni, személyesen, ajánlott tértivevényes levélben vagy egyeztetett faxon. Ezen bizonylatok a származási lapok kiállításának bizonylatait képezik, bármely dokumentum hiányában, annak pótlásáig a törzskönyvezés nem történik meg.

 

Kennel nevek, kennel-név védelem:

A kennel név a kutya családneve. Minden kennel névnek írott és kiejtett formában különböznie kell a már védett kennel nevektől. Ezt a tenyésztők személyes használatra kapják, és az összes általuk tenyésztett egyedet – illetve fajtát – ezzel a családnévvel kell törzskönyveztetni. A kennel név nem átruházható, kivéve örökösödést családtagok között.

A kennel nevet nem lehet megváltoztatni, illetve újabbat kiváltani. Kennel nevet a tenyésztő halála után, az utolsó alomtól számított 10 év elteltével lehet újra engedélyezni. Az importált egyedek nevét a saját kennel névhez csatolni szigorúan tilos. A kennel nevek szigorúan személyesek. Ugyanúgy tilos egy kutya keresztneve után más kennel nevét csatolni (of, from, by, at, in stb.)

- A kennel nevet idejében, lehetőleg már a szuka fedeztetése előtt, a megfelelő formanyomtatványon kell igényelni a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületénél. A kérelmező tenyésztő igénybejelentésére információs anyagot (tenyésztési szabályzatot, stb.) kell biztosítani. Igénylését egyidejűleg továbbítják a klub tenyésztési bizottságához, amely ellenőrizheti a szóban forgó tenyészet adottságait, hogy azok megfelelnek-e a tenyésztési szabályzatban leírtaknak. A kennel nevet a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete igénylés után az FCI -vel levédeti.

A tenyészhely helyszínváltoztatása esetén a tenyésztőnek közölnie kell az új címet.

Olyan tenyészszukák esetében, amelyeknek tulajdonosai különböző FCI tagországok -hoz tartoznak szerződéses szabályozást kell felmutatniuk a kennel névről és a tulajdonjogról.

Ha a tenyészkutyák több személy tulajdonában vannak, akkor erről a tulajdonosok között írásos szerződést kell kötni, amelyből az egyes tulajdonosok jogai és kötelességei világosan kitűnnek.

 

Törzskönyvezés:

Azon utódok, melyeknek a szülei nem rendelkeznek a tenyésztéshez szükséges feltételekkel (tenyészszemle, HD szűrés), azok a kölykök csak a Magyar Staffordshire Bull Terrier Klub által kiállított regisztrációs lappal fog rendelkezni, mellyel nem vonhatók tenyésztésbe. Amennyiben a szülők a kölyök 1 éves koráig megszerzik a tenyészthető minősítést abban az esetben kérhető a kölykök törzskönyvezése. Ezeket a kölyköket természetesen ugyan úgy be kell jelenteni, mint a tenyészthető minősítéssel rendelkező Staffordshire Bull Terriereket, a klub csak így tudja igazolni a kölykök származását. Vitás esetben DNS vizsgálat kérhető. Amennyiben mindkét szülő rendelkezik a Magyar Staffordshire Bull Terrier klub állttal elfogadott tenyészszemlén elért tenyésztésre javasolt eredménnyel, valamint felnőtt Magyar Champion címmel, a klub az utódok számára engedélyezi az ELIT származási lap kiadását, amit a Klub a származási lapra felvezet.

 

Szankciók: A tenyésztésbe vétel szabályaiban leírtak bármely feltételének be nem tartása esetén a kutyák származási lapot nem kaphatnak, a tenyésztő a klubtagság alól felfüggeszthető, kizárható fegyelmi bizottsági jelentéssel.

MEOE Magyar Staffordshire Bull Terrier Club

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
NAPTÁR
2024. Május
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
ÓRA
 
chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Linkek
 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!