A Boston terrier nem tartozik a legismertebb fajták közé: elsô pillantásra gyakran összekeverik a francia bulldoggal, és csodálkoznának, ha tudnák, eredetileg ez a kedves kis társasági eb is harcikutya volt.

Bár amerikai fajta, kialakulása pontról pontra megegyezik az angol bullterrierével. A korabeli tenyésztôk egyazon „anyaggal” dolgoztak, mégis küllemileg két teljesen különbözô fajtát hoztak létre. A kutyaviadalok sajnos Amerikában is igen népszerûek voltak, s a Boston környéki munkások az Angliából behozott, angol fajtájú kutyákat nem azért keresztezték, hogy új, amerikai fajtát hozzanak létre, hanem hogy kielégítsék a harci kutyák iránti egyre növekvô keresletet. Bulldogokat és korabeli fehér angol terriereket párosítottak, éppen úgy, mint a birminghami James Hinks, az angol bullterrier „feltalálója”.

A Boston terrier kialakulásáról egészen pontos adataink vannak, részletes leírások maradtak fenn a fajtát megalapozó egyedekrôl. A Boston terrierek ôsatyjának Robert G. Hooper Judge nevû kutyáját tartják, akit 1880-ban vásárolt a szintén bostoni William O’Brien-tôl. Judge apja angol bulldog volt, ô maga 32 font súlyú, nyomott orrú, erôs, izmos felépítésû jószág volt, hosszabb lábú, mint egy bulldog, csíkos színû, de arcorri részén hatalmas fehér folttal. Fejét szögletesnek, kockaszerûnek írták le, ennyiben már hasonlított a fajta mai megjelenéséhez. Judge Edward Burnett (Southboro, Massachusetts) tenyészetében született, anyja, Gyp egy 20 fontos, szintén kissé szögletes fejû kutya volt. Fiával fedeztették, és az ebbôl a „házasságból” született Well’s Eph már egy sokkal rövidebb lábú kutya volt, 28 fontos testsúllyal. Arckifejezését a „békaszerû” szóval jellemezték. Eph felesége egy 20 fontot nyomó, Tobin’s Kate nevû szuka lett, kölykük, Barnard’s Tom 22 font volt az elsô dugóhúzó farkú jószág. Miután fedezôkanként alaposan kivette a részét a tenyésztésben, gazdája sajnos inkább viadalokon kamatoztatta kutyája képességeit. Tom utódai közé tartozik Barnard’s Mike, akinek az anyja Kelly’s Nell volt, kurta farkacskával és kidülledô szemekkel. Tom és Mike nagymértékben hozzájárult a fajta mai küllemének kialakulásához, de fontos megemlíteni Townsend’s Springet is, aki csupán 12 font súlyú volt.

A Judge-Tom vonalba újabb import kutyákat is bevittek, például a Skóciából érkezô Perry Dogot, aki viszonylag könnyû felépítésû bulldog volt. Az idegen kutyák felhasználásánál fontos szempont volt a kis méret, ez is hozzájárult a mai testalkat rögzítéséhez.

1878-ban, egy massachucetts-i kiállításon már szerepelt Barnard’s Tom és az akkoriban szintén nagyon híres Atkinson’s Tobey. Bár a bullterrierek osztályába sorolták ôket, nem igen illettek oda a maguk gömbölyû fejével, ezért hogy valamivel mégis megkülönböztessék ôket, American Bull Terriernek nevezték ôket. 1889-ben a fajta harminc lelkes híve létrehozták az amerikai bullterrierek klubját, az American Bull Terrier Clubot, s egy évvel késôbb már kérvényezték is az American Kennel Clubnál az új fajta elfogadását. Kutyáik a kiállításokon még mindig bullterrier vagy Round Heads (kerekfejû) néven szerepeltek. A bullterrieresek és bulldogosok igencsak tiltakoztak a hasonló név miatt, mely valóban sok félreértést okozott, az AKC pedig még túl fiatalnak találta a fajtát, hogy valóban igazi, új fajtaként regisztrálja az ide sorolt egyedeket.

A fajtát 1891-ban keresztelték át hivatalosan Boston terrierré, hogy tisztázzák a félreértéseket, s új klubot is alapítottak Boston Terrier Club of America-t, melynek taglétszáma egyre gyarapodott, pedig 10 dollár volt a tagdíj, ami akkoriban nagy összegnek számított. 1893-ban végre az AKC is elismerte a fajtát és felvette törzskönyvébe. Ezzel még korántsem ért véget a tenyésztôi munka, sôt, csak ekkor kezdôdött az igazi stabilizálás szigorú szelekcióval és beltenyésztéssel. Vita alakult ki az új fajta kívánatos fültartásáról, s ugyan megegyeztek a fölálló fülben, de a fültípusban is meglehetôsen eltérô ôsök miatt ezt nem mindig sikerült elérni, így sokáig csonkolták a Boston terrier fülét. A méretet illetôen is még elég szórt volt a populáció, a 6 fontos egyedektôl egészen a 30 fontot nyomó példányokig. A standard még napjainkban is három súlycsoportot különböztet meg: 15 font alatti; 15 és 20 font illetve 20 és 25 font közötti kategóriákat különböztetve meg. A maximális súlynak kb. 40 centiméteres marmagasság felel meg. Egy font egészen pontosan 453,6 grammnak felel meg, tehát a Boston terrier súlya lehet hat, vagy éppen tizenkét kilogramm is.

Mikor Amerikában betiltották a kutyaviadalokat, a fajta populációja nem csökkent, mert már normális emberek körében is nagy népszerûségnek örvendett a Boston terrier. Egy Hagerty’s King nevû egyed 2500 amerikai dollárét cserélt gazdát!

Bár már nem harcikutya, azért nem kell félteni, egy Boston terrier tud vigyázni magára. Nemes, finom testalkata és természete miatt a kutyák amerikai dzsentlemenének is nevezik. Mint társasági kutya igen alkalmazkodó. Élénk, intelligens, gyors felfogású, könnyen tanítható. Eredete ellenére egyáltalán nem verekedôs.

Szôre rövid, csíkos (brindle) fekete vagy fókaszínû, fehér jegyekkel. A fókaszín tulajdonképpen feketét jelent, annyi különbséggel, hogy napfényben vöröses árnyalatot mutat. A fej rövid, mérete mindig arányos a testtel és intelligens arckifejezésû. Nagyon fontos a fehér jegyek szimmetrikus, elegáns elhelyezkedése. A szürke vagy májszín kizáró ok, akárcsak az egyszínû fekete, brindle vagy fókaszín, fehér jegyek nélkül. Európában az FCI beosztása szerint a Boston terrier a társasági kutyák (IX. fajtacsoport) közé tartozik, az angoloknál a Utility, míg az amerikaiaknál a Non-Sporting csoportba sorolják. Utóbbi kettô amolyan vegyes „mindenes” társaság, ide tartozik például a dalmata, az angol bulldog és a chow-chow is.

Végül engedjenek meg egy rövid, bár tudom, hiábavaló megjegyzést: ha a pitbullozó, önjelölt szakértôk vették volna a fáradtságot, és csak egy kicsit is belemélyednek a témába, a Boston terrier kapcsán is láthatták volna: a harci múlt nem minden, és egy kétes származású fajta is lehet napjainkban teljesen békés és ártalmatlan. A Boston terrier származását tekintve igen közeli rokona a bullterriernek, mégsem keltették rossz hírét, csupán, mert jó húsz kilóval kisebb diszkriminált társánál – békés természetüket illetôen azonban ugyanannyit mutat a mérleg.